2011. június 28., kedd

UltraBalaton váltó 2011-06-25 Nemesgulács-Balatonberény 40km


Ezt eredetileg a váltótársaimnak írtam, de ide is beteszem.

Az úgy kezdődött, hogy feladtam a maratont Keszthelyen. Második maratonom és máris egy DNF. Hiába készültem fel alaposan, hiába edzettem kánikulában, az nagyon nem az én napom volt. Ha lefutom, se jártam volna sokkal jobban, egy szégyenteljes időeredmény hasonló sebeket ejtett volna rajtam.

Az úgy folyatatódott, hogy már aznap, abban a megalázott mivoltomban megkeresett Dóri és szinte már a parton le is fixáltuk a váltótagságomat, pedig akkor és ott mindennek tűnhettem, csak megbízható választásnak nem.

Viszont kellett egy újabb futás, ami az önbizalmam omladozó falait visszaépítheti, egy hosszú futás, egy olyan, ami után azt mondhatom, hogy Keszthely csak kisiklás volt, valamiféle orbitális véletlen, noha állóképességi sportban olyanok csak nagyon ritkán történnek. Eleve azért is szeretek futni, mert a befektetett edzésmunka menetrend szerint meghozza a gyümölcsét, az elcsalt pedig fejbekólint.

Az úgy végződött, hogy lefutottam, nem adtam fel, beértem, leváltottak és roboghatott az expressz, vagy legyünk stílszerűek: a „tézsévé” tovább.

A Bácskay família szállított a rajthoz, kedvesen elbeszélgettünk, majd Nemesgulácson már Gabival és MSI-vel is talákozhattam, akiket bemutatkozásként jól megijesztettem azzal, hogy esetleg bekrepálhat a térdem, mert mintha megfázott volna és magam is nagyon aggódtam miatta. Az is benne volt a pakliban, hogy a falu végén már kiszállok, akkor aztán a többieknek hamar meg kellett volna barátkozni az 55-60 km-es etapok gondolatával, más kérdés, hogy végül valaki valóban meg is barátkozott vele:)




Jean-Luc gyors bemelegítő futását váltottam le és elkezdtem óvatosan futni, csak ami jól esik, és ami nem terheli agyon a térdemet. Könnyedén ment, de a térdem állapota aggasztott, szurkált és nem volt egyértelmű, hogy romlani, vagy javulni fog-e. Eleinte inkább előbbi, de aztán egyre inkább bemelegedett az izület és végül nem volt vele problémám. Innen minden kilométer már csak ajándék volt, jutalomjáték.

Többször is a remek kísérőszemélyzet látványa jelentett sokat, majd egyre inkább a megelőzött váltók adtak további lendületet. Nem néztem, milyen tempót futok, annyit éreztem, hogy nincs magas pulzusom és senki sem előz meg, pedig gyanítom, hogy nem sok váltó osztotta el olyan nagyvonalúan az össztávot, mint mi.

Az, hogy sok mindenkit elkerültem, nem jelentett persze sokat, hisz gyanítottam, hogy közvetlenül előttem nem a legerősebb váltók haladnak, de például sokan közülük bíztattak, miközben elhaladtam mellettük. Voltak, hogy is mondjam, igazán megtermett fiúk-lányok is közöttük, akiket más futóversenyen nem szoktam látni, de itt ők is bevállaltak egy-egy szakaszt.

Szerettem a frissítőket, vártam, hogy elérjek Szigliget alá, ahonnan már ismertem az utat végig. A hát-, oldalhátszél ebben a közepesen meleg időben kellemesen hatott, kánikulában már inkább hátrányt jelentett volna a menetszél hiánya miatt. Györök, Vonyarc, Keszthely következtek, több helyen a Dóriékkal is összefutottam, egy gélt benyomtam, majd különösebb „fal” nélkül befutottam Berénybe, bár az utolsó kilométerek, mégha nem is lassultam, már keservesebben estek, mint a többi. Jean-Luc visszaváltott, én meg még futottam 300 métert, hogy legalább a 40km meglegyen.

2 óra 53 perc lett az időm, az 4:20as tempó, 159-es átlagpulzus mellett.

10km-enként leosztva (pulzus):
43:19 (152), 43:22 (158), 43:43 (162), 43:00 (166)

Másnap reggel még odaértem a Tihanyi befutóra, ahol megvártuk Nóri ultraszónikus, 54km-es futásának végét (miközben egyéni maratoni PB-t repesztett!), majd még elbeszélgettünk a futás szépségeiről jórészt akkor megismert váltótársaimmal.


Remek hétvégét hagytam magam mögött, hisz vasárnap végül még 2/3 részben körbetekertem a Balatont (139km) érintve az előző napi szakaszom nagy részét is.

Köszönöm mindenkinek a bíztatást, a lehetőséget, az elismerő szavakat, de én is ugyanezekkel tartozom a többieknek, mindenki kitett magáért, jobban is mint én, hisz talán a legkönnyebb és legrövidebb etap jutott rám.
A kísérőket szintén meg kell említeni, ők is nagyot alkottak, nélkülük végünk lett volna.

2011. június 19., vasárnap

Balaton kerülés (egyelőre biciklin)

Több ismerősömtől is legendákat hallottam már a híres Balaton kerülő bringautakról: eljött az ideje, hogy én is belekóstoljak. A Bringaklubosok szervezésében szombaton csatlakoztam a társasághoz (mint ahogy a klubból Rudi is, aki már a sokadik hasonló körét tekerte), és sikeresen teljesítettem a feladatot.

Hogy azért nem volt ilyen sima a dolog, arról írtam részletesen is egy másik blogon: 

A címben azért írtam, hogy egyelőre biciklin, mert remélhetőleg jövő hétvégén a klubból két szép beszámolót olvashatunk majd Tamás és Keszi sikeres futásáról, illetve nekem magamnak is tervbe van véve az Ultrabalaton (talán jövőre, vagy talán csak 2013-ban).

2011. június 10., péntek

Keszthelyi Kilométerek: első sikeres maratonom (Keszei András beszámolója)

Korábban ígértem, hogy írok néhány mondatot első sikeres maratonomról. Az idei év eddigi fő célja volt, bár korábbra terveztem. Sajnos a pozsonyira nem jutottam el az utolsó előtti héten jött sérülés miatt. A mostani időszakra következett el az, hogy újra fel tudtam készülni. Az utóbbi 4 hétben tudtam heti 80-100 km-t menni fájdalmak, sérülés nélkül egyre javuló formában. Határozott elképzeléseim voltak a tempót, erőbeosztást, frissítést illetően. A verseny reggelén igyekeztem eleget enni, nem nagyon izgulni. A helyszínre érve saját frissítőimet kivittem a sétálóutcai pontra. A rajt után biztosnak tartott 5:10-es tempót mentem, úgy gondoltam, hogy ezt 30 km-ig tartom, aztán ha belefér még meglátjuk... Aztán jöttek a meglepetések. Meleg volt, egyre melegebb. Már az első kör után sem éreztem magam valami acélosnak, a pulzusom jobban kúszott felfelé a vártnál és egy enyhe éhség is jelentkezett. Tavaly félmaratonig még vígan szaladtam, most eszembe jutott, hogyha így megy tovább, ez se lesz meg. Aztán a kilométerek csak fogytak, sokkal rosszabb nem lett. A frissítéseket gondosan betartottam,(1 müzliszelet,1 proteinszelet, 3 zselé, kis banán, sok víz)  így az első 3 kör nagyjából hasonló tempóval végigment. 32 után viszont már nagyon figyelnem kellett, hogy ne csússzon fel veszélyesen a pulzusom, minden frissítőponton  ittam és néha szégyen, de hasznos alapon egy kis séta (bár egy ötvenesnél nem volt több összesen). A tervezett "majd gyorsítok a végén" elképzelésből majdem 6-os körtempó lett. Az adott okot bizakodásra, hogy senki nem futott el mellettem az utolsó 2 körben,  a tavalyival ellentétben, én viszont sok embert elkerültem. Az eredménylistán is látszik, hogy az átlagnál sokkal kevésbé lassultam le, bár ez ott akkor tragikusnak tűnt. A parkban még a frissítőállomás után kis erőgyűjtés után ismét normális tempót produkálva Vali kíséretében célba értem, azt hiszem rajtam kívül sokak megkönnyebbülésére. A célban Kriszti, Jani és több barát vártak. Az időm 3:49 lett, helyezésem korosztályos 8. 35 indulóból. Szerencsére nem sérültem le, ha a rettenetes leégést nem számítom annak
Most utólag azt gondolom, hogy még az idén szeretném ezt a távot még egyszer megfutni, (bár verseny közben volt "soha többé" érzés) kicsit jobban felkészülve és hűvösebb időben.

Üdv. Bandi

Mátra 55 (Lőrincz Endre beszámolója)

Elsőnek a száraz tények:
Táv: 58,19 km
Szint emelkedés 2800 m
Szint idő 14 óra

Én 12 óra 45 perc alatt teljesítettem amiből 1 óra 56 perc volt az állás idő.

Péntek este indultunk szállásunkra Nagyrédére. Tompa Laci barátom és felesége, Vera húgom illetve Gizke és én. Klári és Gizke volt felelős a logisztikáért. Szombat reggel korán keltünk, hogy reggel 7-kor az egységes rajthoz oda érjünk Kisnánára. Meg érkezve a rajthoz jó pár tavalyi ismerőssel találkoztam. Sok ultra futó is már ott várakozott a rajtra. Az idő ,,szépen" alakult már, reggel a 20 fok környékén járt a hőmérő. A vár és környéke hangos volt a dobosok vérpezsdítő ritmusaitól, majd rajthoz szólították a jónépet és végre indulhattunk. A futó társadalmi réteg :) hamar elhúzott, mi gyalog kakukkok is szaporáztuk utánuk lépteinket. Amit tudni kell erről a túráról csak két féle út van vagy fel vagy le - sík rész minimális. Így rajttól is egyből kapaszkodással kezdődik. Első titkos ellenőrző pont még Oroszlán vár előtt várt ránk (mindig ott van így nem is olyan nagy titok)- már ide is kemény emelkedőn kell fel kapaszkodni majd lemegyünk erről a hegyről, hogy egyből kapaszkodjunk is fel az első pecsételő ponthoz az Oroszlán várnál (604 m). Itt a nagy melegben barátom már eléggé le-le maradt és többször is be kellet várni. Felszerelésemet a tavalyi túrán okulva minimalizáltam így csak két övtáskám volt és egy fél literes kulacs amit minden esetben, ha alkalom adódót teletöltöttem. Ez jó döntés volt, mert így kevesebb súlyt kellet cipelnem.Közben sorra előztük meg túra társainkat, akik aztán vissza előztek mikor Lacira vártunk. Szegényt eléggé meg viselte a meleg - plussz zavarta, hogy mindig rá várunk. Így aztán koncepció váltást javasolt. Átadta igazolófüzeteinket - eddig nála voltak a közös pecsételés véget - és isten hozádot intet nekünk. Később mint megtudtuk a Kékestetőn ki is szállt. Ez kb a 12 km-nél lehetet, innen Verával kicsit megnyomtuk a tempót és hegynek fel is elég jó tempóval haladtunk el levegőt kapkodó túra társaink mellet. Több kisebb csúcsot meg mászva majd le és újra fel haladtunk célunk felé. Kékestetőre (1014 m) felérve a pecsételő helyen - 17,1 km-nél - minden finomság várt minket, de legfőképpen VÍZ. A hőmérő kb 30 fokon járhatott, szerencsés esetben az erdő legalább árnyékot adott. Egy kis táplálékot is magunkhoz véve indultunk tovább. A változatosság kedvéért most lefelé indultunk - most azt gondoljátok milyen frankó - nos nagy öröm nincs benne itt jobban megizzadtam mire le értem mint fel felé. Szó szerint ömlőtt a víz rólunk. Végre le érve isméttelten megmásztunk kisebb hegyeket, majd mentünk tovább lefelé Parádsasvárra. Szerencsésen leértünk alig vártam, hogy egy jó pohár sört a szervezetembe bevigyek. Pecsételés - 26,5 km - majd ismét teljes körű ellátás amit ilynekor kell izotoniás ital sima víz gyümölcsök, sütik, szőlőcukor Magne B6, de ez minden pecsételő helyen meg volt - szóval az ellátás pazar. Rövid pihenő után folytattuk utunkat, de tudtuk mi jön - Kis Lipót, Nagy Lipót, majd fel Galyatetőre. Parádsasvár 311m szinten van Kis Lipót 669 m-en Nagy Lipót 756 m-en Galyatető 960 m-en van és mindez 5 km-en. A túra legkeményebb része a legnagyobb melegben. A Nagy Lipót tetején kevés őszinte mosolyt látni :) inkább izzadt arcokat és összeszorított fogakat. Galyatetőn 31,36 km-nél tartottunk. Itt ismét sok finomság - és SÖR - várta a résztvevőket. Aki befizetett meleg kajára az levest is kapott. Innen szét vállik a 55-ösök és a 88, 115-ösök útvonala. Mi egyenesen, minden kerülő nélkül Mátraszentimrei pecsételőhelyre tartunk. Ez a szakasz viszonylag ,,könnyebb" terepen lefelé halad folyamatosan. Azért ez is elég jól terheli a térdízületeket és a láb egyéb kényes részeit. A pecsételőhelyen - 35,88 km - ismét frissítés, még levest is kaptunk. A meleg nem igen akart szűnni pedig ide 15.00 óra körül érkeztünk. Utunk kisebb emelkedők be iktatásával de folyamatos ereszkedéssel telik Falloskútra ahol ismét titkos ellenőrző pont van (tavaly is volt). Ezt a pecsételést is letudtuk gyorsan, majd egy kis szint csökkenés után Mátrakeresztesről ismét magaslati levegőre indulunk. Ez az útvonal kicsit más mint eddig fűvesebb, bokrosabb rész árnyék se nagyon ahol van erdő ott meg a meleg teljesen megszorul. Nem könnyű szakasz de vissza tekintve a hátunk mögött gyönyörű a táj. Kitartó kapaszkodás után érkezünk meg Hidegkúti turista házhoz (629 m) a 45 km-nél van. Itt ismét fejedelmi ellátás van - levestől kezdve minden. Vera itt meg keresi a fáját ahol tavaly hányt és eszünkbe jutnak azok a zombi szerű lények akik éjjel majd ide érnek (88, 115-ös távon indulók). Nem irigylem őket, tavaly mi is nagyon fáradtak voltunk itt már. Megmaradt csokijaimat itt hagyom, akik éjjel jönnek azoknak lehet jól jön. Most viszont szinte frissek és fiatalok vagyunk - szinte!!! 10-15 perces lazítás után fürgén indulunk utunk utolsó szakaszait teljesíteni. Már csak két ,,könnyebb" hegyecske van vissza! Az első Tót-hegyes (815 m) fel trappolunk rajta gyors pecsét, víz vétel - 47,71 km - majd le a hegyről ugyan azon útvonalon a hegy lábánál forduló - tavaly a zöld négyszög elég rosszul volt jelezve ezt most fríssiteték és viszonylag jól követhető. Ereszkedünk kicsit lefelé csak azért hogy elérjük a következő és egyben utolsó hegyet - Világos-hegy (708 m) - 50,76 km - a kilátás pazar szinte az egész eddig megtett távot átlátni Látjuk a mátrai hőeröművet ami felett útunk elején elhaladtunk Kékestetői torony is feltűnik és alattunk ott a cél Gyöngyöstarján is. Már csak lefelé megyünk gyenge 8 km a cél. Tavalyi emlékek még frissen élnek, így tudjuk mire számítsunk ismét olyan ereszkedés jön ahol lefelé is meg izzadunk nem is kicsit kb. 1 km belül leérünk,de ez elég kemény láb zsibbasztó. Aztán ez is meg van most már tényleg csak tolni kell és berobogni a célba. Itt a végén is egy kis láblazítási célzattal bele-bele futunk és végre feltünik Gyöngyöstarján első házai. Bent a faluban már Laci vár minket és pár fotót is készít, majd végre átszakítjuk a képzeletbeli cél szalagot - taps, oklevél és az egyedi festett mátrai kö. Most már a Tavalyi 88-as mellé van egy 55-ös is. Egy sör itt is lecsusszan majd autóba ülünk és irány a szállás. Pihenni kell mert holnap levezetésként kék túrázunk. 25 km vár ránk kb. 1000 m-es szint különbséggel. Jó érzéssel fekszem le, de eszembe jutnak azok akik most éjjel a sötétben bolyonganak - de jó hogy idén ,,csak" az 58 km-et mentünk. Aztán mint akit fejbe csaptak elalszom.
Jó túra volt, kellemesen elfáradtam, most ennyi volt tervezve ez becsülettel teljesítve.
Talán jővőre Andival és Rudival a Mátra 115 (124 km a táv) túrát teljesítjük, bár meg kell mondanom azt a bizonyos gatyát nagyon fel kell kötnünk. Tavalyi álláspontomat anyiban felül bírálnam, hogy most nem voltak olyan extrém körülmények - bár kegyetlen meleg volt - de bizonyos részek futhatóak.
Röviden ennyi a szombati nap krónikája, remélem nem riasztottam el senkit az esetleges résztvételtől ezen a túrán vagy hasonló túrán.

Endre

2011. június 5., vasárnap

Keszthelyi Kilométerek maraton (DNF) 2011-06-05

Sajnos ez nagyon nem jött össze, de nem is ez a baj, hanem az, hogy a meleget leszámítva fogalmam sincs a miértről. De talán éppen, hogy a melegnek nem szabadott volna betennie a kaput.

Reggel induláskor elszakadt az mp3 lejátszóm nyakbaakasztója – na nem, nyilván nem erre fogom, legfeljebb rossz ómenként lehet értékelni. Azért megoldottam.
A múlt héten még mindig 115-öt, a héten a versenyig majdnem 60 km-t futottam, ez bár nem kevés, nem hiszem, hogy túlzott terhelést jelentett volna.
A jobb alsó hatos fogam még most is be van gyulladva, ám ez nem adhatott közvetlen okot, arra, ami történt.

itt még elől



Akkor a versenyről is: a WC-n tömött sorban álltak a bebocsátásra várók, úgy értem, nagyvécézni kívánók még 8(!) perccel a rajt előtt is, néhányan gyorsasági világrekordkísérlet után lehettek csak képesek a rajthoz érni, ezt garantálom. Szerencsére nekem nem voltak ilyen gondjaim, teljes nyugalomban álltam rajthoz most is.

Az első körben jól esett a futás, ezt is terveztem, essen jól, mit érdekel, milyen gyors lesz (4:13 körül volt az átlag). Több maratonistára is felértem, sőt, végül már a dobogó közelében haladtunk a kanizsai Gadányi Bálinttal. Nem szeretem, ha mellettem halad valaki, így a kör végén, el is engedtem némileg. Hát hogy most akarattal tettem, vagy inkább lassultam már magamtól is, azt nem tudnám megmondani.




oszt' meg leszakadok mingyá'


Lényeg, hogy egyre cudarabbul esett már a futás, a nagy hőség pedig fejbe vágott rendesen. Ekkor már mentálisan nagyon gyenge voltam, csak arra tudtam gondolni, hogy a 2. kör végén kiállok. Kissé kiszáradtam, némileg eléheztem, de valahogy még a gélt sem kívánta a szervezetem.

Félmaratonhoz éppen 1:30-kor értem, meg még akadt kicsit több mint 1 km-em a kör végéig és kiszálltam.

A Bálint nagyon szívósan küzdve éppen kicsúszott a 3 órából (12mp!), emberfelettit nyújtott, gratulálok neki, remek eredményt ért el!

Persze lefuthattam volna a maradék 20-ast nagyon lassan, sőt talán le is kellett volna futnom, nem tudom. Rosszabb ennél az, hogy felkészültnek éreztem magam nemcsak a távhoz, de még a hőséghez is.

Talán a rápihenés heteinek kellene valóban pihenéssé válnia, heti össz. 60-70km-rel, pár gyorsító munkával. Mert melegebben és hosszabbat futni már nem lehet...

Azt gondolom, az ulrabalaton váltón bevállalom az Nemesgulács-Berény távot (39.7km), mert nem tudom elhinni, hogy ne lennék kész egy ilyen távra nyári melegben is.

Majd meglátjuk. De ez most DNF – ez azért elég rosszul hangzik, valljuk be:)

2011. június 2., csütörtök

Lelki béke - futottam egy picit

Az elmúlt hétvégén megint egy különleges futós élményben volt részem, melyről be is számoltam röviden az egyesületi tagoknak. Meglepetésemre többen is visszajeleztek, hogy szívesen olvasnának egy beszámolót, hiszen a táv hosszú volt, az időjárás napos, meleg, és ilyenkor sok minden történhetett. Keveset szoktam írni (pedig én javasoltam az elején a blog létrehozását), régen is írtam; hát megpróbálok eleget tenni a kéréseknek, melyek igazán jól estek.

Előzmények, felkészülés

Röviden: előzmények voltak, felkészülés nem nagyon. Ami magát az eseményt illeti, a bécsi Práterban megrendezett 6 órás futóversenyen indultam. A rendező egyesület a Sri Chinmoy Marathon Team, tizenhat 100km-es verseny után idén először 6 órán keresztül futtatja az embereket az erdős, kb. 50 százalékban árnyékos, 2,5 km-es pályán. A 100 km-es versenyen eddig kétszer vettem részt:

- 2003-ban Bérces Edit segítője voltam, melyről az extrem.hu is beszámolt.

- 2007-ben három osztrák ismerősömmel összehoztunk egy nagyon vegyes váltót (2 fiatal srác, 1 hobbifutó hölgy és egy M60-as férfi) és közepes teljesítménnyel harmadik helyezést értünk el.

No, de ugorjunk 2011-be! Mint már utaltam rá, nem gyűjtöttem valami sok kilométert, mégis beneveztem egyéni futóként. Mivel a becsületesen, szakszerűen elvégzett edzésmunka (kulcsszavak: fartlek, nyújtás, keresztedzés stb.) mellett kiemelkedően fontosnak tartom a lelki, pszichológiai, „agyi” szempontokat, elmentem 5 nappal a verseny előtt picit szokni a pályát. Gondoltam futok 4-5 kört a versenyen tervezett tempóban, de nagyon nem ment a mozgás, nehéznek éreztem magam és még az 5:55-6:00 perces tempó is kellemetlen volt. Két kör után hazamentem, összesen 6km-t gyűjtöttem aznap. „Mi lesz ebből vasárnap?”- gondoltam –„ Hát majd meglátjuk…”

A verseny

Számomra két előnye is volt, hogy idén 100 km helyett 6 óra mellett döntöttek a rendezők:

- A táv, melyet be mertem a mostani formámban is vállalni

- A rajt, mely 6:00 helyett 9:30-kor volt (szoktam néha 6-kor edzeni, de azért nem esik annyira jól, hogy egy ilyen korai versenyt bevállaljak)

Reggel jól éreztem magam, sütött a nap is. A 2008-as foci EB óta metróval lehet megközelíteni a Prater közepét, úgyhogy minden nagyon kényelmes, minden nagyon jó. Időben odaértem a nevezéshez, rá tudtam állni a versenyre. A rajtnál viszont elfelejtettem, hogy az SCMT versenyek egyperces meditációval indulnak – aztán én osztom az észt a lelki, pszichológiai tényezőkről, mi? :-) A keddi, sikertelen főpróba ellenére optimista voltam, de visszafogtam magam az elején. A visszafogottság a 18. km-ig tartott, amikor még mindig nagyon sok erőt éreztem magamban. Szinte magától, megakadályozhatatlanul ment a ritmusváltás. A következő 10-12 km-ben nagyon szabadnak éreztem magam, jó volt futni.

Nagyrészt almás Sió Vita Tigrissel frissítettem, illetve a közös frissítőasztalról vettem mindenféle folyadékot. 32-42 között viszont már kiderült, hogy az év első 5 hónapjában nem csak 595 km-t, hanem sokkal többet kellett volna gyűjteni. Az utolsó kilométerek meg már nagyon kemények voltak, néha bele is sétáltam, sőt le is feküdtem kétszer néhány percre hátra stabilizálódik a keringésem. 50 km-t viszont mindenképp el akartam érni.

Az eredmény

20 kör, 50 km után jeleztem a körszámlálónak, hogy kiállok. Miután ránézett az órára, győzködött, hogy még 40 perc hátra van, legalább gyalogoljak. Én ezt már nem akartam, elrontom a szép kerek számot, meg hát eddig szinte végig futottam. Odajött egy rendező, hogy van itt minden (masszázs, infúzió), szóljak mi kell. Köszönöm semmit, nekem elég ennyi. A végleges döntést a zoknim segítségével hoztam meg, melyet levetettem a gondolkozáshoz: az volt ráírva hogy „Run 50”. Hát, mondom magamban, akkor ezt teljesítettem. Az eredmény tehát:

Össz. idő | össz.táv | részidő | résztáv | résztáv átlagtempója
0:28:34 5,00 28:34 5,00 5:43 min/km
0:57:00 10,00 28:25 5,00 5:41 min/km
1:25:38 15,00 28:38 5,00 5:44 min/km
1:53:45 20,00 28:07 5,00 5:38 min/km
2:20:15 25,00 26:29 5,00 5:18 min/km
2:46:49 30,00 26:34 5,00 5:19 min/km
3:14:56 35,00 28:06 5,00 5:37 min/km
3:49:45 40,00 34:49 5,00 6:58 min/km
4:24:59 45,00 35:14 5,00 7:03 min/km
5:02:54 50,00 37:54 5,00 7:35 min/km
5:03:58 50,16 1:03 0,16 6:32 min/km

Nettó idö, 5:04, bruttó idö: 5:20, a hivatalos eredmény 50,0 km 6 óra alatt.

Értékelés

A versenyen kikapcsolódás, a tisztulás, a lelki béke jegyében ill. km-gyűjtő céllal indultam. Biztos van, aki csodálkozik ezen, de abszolút sikernek könyveltem el ezt a versenyt. Nem tudom, hogy mitől szédültem, szerintem nem száradtam ki és napszúrást sem kaptam. Úgy érzem, nagyon jól sikerült a frissítés, a gyomrom tökéletesen működött. Nem alakult ki egy hólyag sem, gyönyörűek a lábkörmeim és kedden már futottam egy lazát. Bíztató, hogy 18 km után tudtam ritmust váltani, bár tényleg óvatosan kezdtem, nehogy gond legyen. Az edzetlenség nem tesz jót senkinek, így nekem sem. Ilyen állapotban tényleg nem szeretem kínozni magam, hiszen nemcsak felesleges még veszélyes is. Az a véleményem, hogy sok futó/sportoló értelmetlenül sokat vár el a testétől, pedig a hétköznapi, normális, egészséges élet is maga a csoda!