2011. október 17., hétfő

Sikeres Holdraszállás!


Az egész a Kanizsai Futóklub ötletével kezdődött: 2009 elején egy baráti versengésre hívtak ki bennünket: számoljuk a tagok által lefutott összes km-eket hónapról hónapra, és majd év végén meglátjuk, melyik város csapata lesz a nyertes. Hogy garantáltan véresen komoly tétre menjen a dolog, értékes nyereményt is kilátásba helyeztek, talán sikerül szó szerint visszaidéznem a versenyszabályzat idevonatkozó passzusát: "A győztes jutalma: nagy dícséret." :-D

A történelemkönyvek krónikái szerint az első évben a Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók nyerték a nemes küzdelmet 59155:47519 arányban, és bezsebelhették a nagy dícséret mellé a testvérklub ajándékát, egy igazán impozáns serleget. De ezzel aztán vége is volt az udvariaskodásnak kanizsai részről: azon nyomban ki is jelentették, hogy a következő évben vissza fogják hódítani a vándorkupát. Ígéretüket be is váltották: 2010-ben 80007:55722 arányban a Kanizsai Futóklub teljesített több km-t. 

Az idei évre adta magát az ötlet, hogy folytassuk az addig "összefutott" km-ek gyűjtését, de immár nem egymás ellen, hanem közösen, és legyen a közös cél a Föld-Hold távolság elérése, azaz 384.403 km. Október hónapra (immáron 119 résztvevővel) sikerült is elérni a nagy célt, és a bagodi verseny után egy közös kis kocogással jelképesen végrehajthattuk a "Holdraszállást"!

Gratulálunk minden résztvevőnek, és talán nem túlzás elmondani, hogy a végig sportszerű versengés igazi győztese a barátságon alapuló, a Kanizsa-Egerszeg ellentétre fittyet hányó kiváló kapcsolat a két klub között!


Az egyes évek egyéni teljesítményei ezen a címen láthatók: Hold-expedíció

A három évet összesítve az alábbi futók gyűjtötték a legtöbb km-t:
19.121 km Lubics Szilvia dr.
13.881 km Korpics Attila
13.727 km Lakatos Roland
11.720 km Sznopek József
11.472 km Szabó Béla
10.645 km Käsz Ferenc

Végezetül hadd köszönjem meg a kanizsai kollégák munkáját, akik az évek során szervezés és adminisztráció tekintetében segítették a versengés menetét, külön kiemelve Vajda Anita, Sznopek József és Lubics György munkáját!

Nincsenek megjegyzések: