2012. október 17., szerda

Ismét sikeresen zajlott a Szaggasd az aszfaltot! Sipos Ferenc emlékverseny

Szerencsére évről évre egyre népszerűbb a futás, jól jelzi ezt az egyre több, kisebb-nagyobb futóverseny. Azért ez azzal a kellemes gonddal is jár a szervezőknek, hogy egyre nehezebb olyan időpontot találni, ami nem ütközik több más, hasonló eseménnyel. Így jártunk idén az 5. Szaggasd az aszfaltot! verseny rendezésével is, sok érdeklődő a más versennyel ütköző időpont miatt nem tudott eljönni.

Ráadásul a hűvös, borongós idő sem volt éppen csalogató. És mégis, mindezek ellenére újra rekordlétszámot regisztrálhattunk a bagodi versenyközpontban vasárnap délelőtt!

A szokásos vidám hangulatban, szép környezetben (a kezdetek óta a Bagod-Zalalövő közötti kerékpárút a futás helyszíne) került sor magára a versenyre, amelyen szinte mindenki, kezdő futótól a profiig, minden korosztály megtalálhatta a neki való kihívást (az óvodásoknak rendezett 500 m-es számon kívül 3, 10 és 21 km között válogathattak az indulók). A programot ugrálóvár, zene, hangulatmester és gulyásparty színesítette, így a versengés mellett jó alkalom kínálkozott az ismerkedésre, sportbarátságok kötésére is.

Több számban is komoly, de sportszerű küzdelem folyt az elsőségért. Az abszolút dobogósok:

500m (óvodás futam):
1. Molnár Amina és Garai Dávid
2. Kaszás Viktória és Bakonyi Gergő
3. Kósa Sára és László Péter

3 km:
1. Szabó Zsófia (11:52) és Szőke Renátó (11:40)
2. Horváth Loretta (12:27) és Csapó Balázs (12:20)
3. Losonczi Mária (12:32) és Gróf Olivér (12:28)

10 km:
1. Novák Nóra (46:32) és Gorza István (37:50)
2. Sulyok Réka (49:37) és Fonódi Tamás (38:43)
3. Szabóné Virág Viktória (49:40) és Utbert Tibor (39:25)

21,1 km:
1. Sifterné Doszpot Andrea (1:36:02) és Németh Gábor (1:18:24)
2. Kondákorné Vági Katalin (1:37:15) és Garami Árpád (1:18:29)
3. Hadnagy Ágnes (1:42:58) és Devecseri Bálint (1:22:07)